A pedagógusok az óvodai, az általános iskolai és a középfokú oktatásban, valamint a szakképzésben dolgozók idén arról tanulhatnak, hogy miért fontos az eTwinning segítségével biztonságos és befogadó környezeteket kialakítaniuk diákjaik és saját maguk számára egyaránt.
A jó iskolai közérzet elősegíti az aktív részvételt, a pozitív személyes kapcsolatok kialakítását és az iskolán túli életre való jobb felkészülést.
Azért, hogy a pedagógusok még jobban elmélyülhessenek a témában, értékes forrásokat ajánlunk, beleértve az „Utak az iskolai sikerhez” kezdeményezést és a „LifeComp: The European framework for the personal, social and learning to learn key competence” (LifeComp: a személyes és társas készségeket, valamint a tanulás tanulását középpontba állító európai keretrendszer) című dokumentumot.
További részletekért olvassa el „Az eTwinning 2024-es éves témája: iskolai jóllét” című cikkünket.
Emellett az eTwinning közösség tagjai számára 2024-ben is létrehoztak egy kifejezetten az éves témával foglalkozó „Well-being at School” nevű kiemelt eTwinning csoportot, ahol tartalmas együttműködés és megosztás folytatható egymással.
A márciusban megrendezésre kerülő eTwinning tavaszi kampány és a május 9-i eTwinning Nap is az iskolai mentális és érzelmi jóllét témájára épül. Az év során, egészen 2024 szeptemberéig a pedagógusoknak számos kampányt, képzési lehetőséget és webináriumot kínálnak, ahol bővíthetik ismereteiket és gyakorlati stratégiákat ismerhetnek meg arra vonatkozóan, hogy hogyan tehetik mindennapi munkájuk szerves részévé a jóllét biztosítását.
Az eTwinning nagykövetek vezetésével is több tevékenységet szerveznek az eTwinning felületen és az éves téma kiemelt eTwinning csoportjában.
2024-ben az eTwinning a jóllét oktatásban való biztosítására, valamint az olyan befogadó és támogató tanulási környezetek kialakítására összpontosít, ahol mindenki lehetőséget kap a kibontakozásra. Az éves téma hivatalos hashtagje közösségi oldalakon: #eTw4well-being
Forrás: school-education.ec.europa.eu