Minden évben két alkalommal tartja meg partnertalálkozóját a magyar Eurodesk hálózat, amire idén tavasszal került sor Budapesten, a Budapesti Európai Ifjúsági Központban. Remek alkalom ez az ifjúsági szakembereknek arra, hogy új ismereteket sajátítsanak el az Erasmus+, az Európai Szolidaritási Testület és a Discover EU legfrissebb tudnivalóiról, a Tempus Közalapítvány aktuális rendezvényeiről és projektjeiről, valamint bemutatkozhatnak a különböző EU-s információs hálózatok és az általuk kezelt különböző projektek is. Az esemény különlegességét az adta, hogy az Eurodesk nemzetközi hálózat idén ünnepli fennállásának 35. évfordulóját.
A kétnapos szakmai esemény gazdag programjában sor került részletes tájékoztatókra, programok és kampányok bemutatására, de volt hely és alkalom személyes találkozókra, az információk megosztására és diskurzusokra is.
A Tempus Közalapítvány kollégáitól részletes tájékoztatást kaphattak a résztvevők a köznevelési és szakképzési szektorokat érintő fejlesztésekről, a mentorhálózat szerepéről és működéséről, valamint az Erasmus+ ifjúsági és az Európai Szolidaritási Testület önkéntes lehetőségeinek újdonságairól.
A eTwinning Magyarországi Szolgáltató Pont képviseletében a programot Tar Zsuzsa mutatta be az előadásában. A résztvevők megismerhették, hogyan segíti az eTwinning az iskolai együttműködéseket Európa-szerte, milyen lehetőségeket kínál a pedagógusok számára a szakmai fejlődésben, valamint hogyan kapcsolódik mindez a fiatalok aktív európai polgárrá válásának támogatásához.
Az eTwinning program az Európai Unió egyik legnagyobb pedagógushálózati közössége, amely lehetőséget biztosít a tanároknak nemzetközi együttműködési projektek megvalósítására és szakmai fejlődésre. A program célja, hogy ösztönözze az iskolák közötti kapcsolatok kialakítását, elősegítse a projektalapú oktatás és a digitális pedagógiai módszerek elterjesztését, valamint támogassa az interkulturális párbeszédet. Az eTwinning egy biztonságos, online platformot kínál, ahol a pedagógusok partnereket kereshetnek, projekteket tervezhetnek, tapasztalatot cserélhetnek, valamint képzéseken és közösségi eseményeken vehetnek részt. A program az óvodától a köznevelésen át egészen a felsőoktatásig kínál lehetőséget az oktatás szereplői számára, hogy bekapcsolódjanak az európai pedagógus közösség életébe.
Az Eurodesk találkozó remek lehetőséget teremtett arra, hogy a hálózat tagjai megismerjék az eTwinning programban rejlő lehetőségeket, és hogy láthatóvá váljon: az oktatási és ifjúsági területek közötti együttműködés erősítése kulcsfontosságú a fiatalok támogatásában. Az eTwinning bemutatkozása jól illeszkedett az esemény céljához: az európai uniós lehetőségek széleskörű megismertetéséhez és a szakmai közösségek közötti kapcsolatépítéshez. A program ismertetése új szempontokat kínált a résztvevők számára az oktatási és ifjúsági területek összekapcsolódási pontjairól.
Az Eurodesk hálózat beszámolója itt olvasható az országos találkozóról.