eTwinning Hetek kampány 2023: „Innováció és oktatás” és „Jó iskolai közérzet”
Az idei kampány első szakaszában a résztvevők az „Oktatás és innováció ‒ Az eTwinning kreatív alkalmazása 2023-ban” témával foglalkoztak. A második fázis központi témája a „Jó iskolai közérzet” volt.

A 2023-as eTwinning Hetek kampány során a résztvevők egy egy interaktív játék térképén keresztül férhettek hozzá különböző tevékenységekhez, webináriumokhoz és forrásokhoz. A térkép a 2023-as éves témával foglalkozó Innovation and Education – AI, Creativity and Well-being with eTwinning” Kiemelt eTwinning Csoport felületén volt megtalálható.               

A játék egyes szintjeinek teljesítése közben, az eTwinning Hetek világában tett utazásukon előrehaladva a kampány résztvevői egy sor különböző anyaggal ismerkedtek meg.

A csoport például elérhetővé tett egy olyan gyűjteményt, amelyet eTwinning nagykövetek által kidolgozott kreatív tevékenységekből állítottak össze. Ezeket a tevékenységeket kifejezetten az innovatív tanítási módszerek iránt érdeklődő pedagógusok számára dolgozták ki. Létrehoztak egy válogatott forrásokat ‒ köztük cikkeket, kiadványokat és egyéb kiemelt anyagokat ‒ tartalmazó könyvtárat.    

A kampány során három érdekes online esemény is megrendezésre került, amelyeken a több mint 350 résztvevő szakértők vezetése mellett folytatott megbeszéléseket az innovációról és az iskolai jóllétről.

A kampány elsőként megrendezett webináriumának középpontjában a mesterséges intelligencia, illetve ennek az oktatásra gyakorolt hatása állt, különös tekintettel az etikai kihívásokra. Emellett Marilina Lonigiro, eTwinning nagykövet és a csoport moderátora vezetésével egy beszélgetésre is sor került a webináriumon részt vevő két szakértő, Marco Neves és Lidija Kralj között. A beszélgetést később a csoport fórumában folytatták a résztvevők.

második online eseményt Daniela Bunea eTwinning nagykövet vezette, ennek témája az volt, hogy hogyan növelhető a diákok jólléte szenzoros tantermi tevékenységeken keresztül.

A harmadik és egyben utolsó webinárium, melynek házigazdája professzor Małgorzata Żytko volt, gyakorlati példákon és tanácsokon keresztül világította meg az aktív iskolai szerepvállalás megközelítésének innovatív alkalmazását.

A kampányt az eTwinning hivatalos közösségi oldalain is népszerűsítettük. A kampány során bejegyzéseket és képeket publikáltunk a Facebookon, az X-en és az Instagramon, ahol a #eTweeks23 és a #eTw4Innovation hivatalos hashtageket használva a kampány résztvevői is megoszthatták saját hozzájárulásaikat.

A kampány az eTwinning Konferencia második napján zárult le.

                                                                                                                               0

Forrás: school-education.ec.europa.eu