eTwinning Magyarország Verseny 2021 - Beszámoló
Az eTwinning Program hazai történetének legfontosabb és egyben legsikeresebb programja a minden évben megrendezésre kerülő eTwinning Magyarország Verseny. Idén ismét személyesen rendeztük meg az eseményt, 2021. október 14-én. A helyezettek listáját cikkünkben olvashatja.

Tovább

A versenyre 2021. október 14-én került sor, 9 csapat, összesen 78 diák és 13 felkészítőtanár jelenlétével kezdődött el a megmérettetés. Az Oktatási Hivatal részéről Merklné Kálvin Mária, a Pedagógiai-szakmai Szolgáltatások Koordinációs Főosztályának főosztályvezetője köszöntötte a résztvevőket. A zsűrizésre Rózsa Gábort, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Digitális Tartalomfejlesztési Osztályának osztályvezetőjét kértük fel, továbbá Arany Andrea, Szabó Zsófia és Pollini Petra, az eTwinning Magyarországi Szolgáltató Pont koordinátorai is a zsűri tagjai voltak.

A megnyitót követően a csapatokon volt a sor, hogy bemutassák a produkciókat, melyeket kreatívan és sokszínűen készítették elő és valósították meg a diákok és felkészítőtanáraik.

A hosszú és fárasztó verseny után a zsűri meghozta döntését, majd ismertette az eredményeket.
Másnap, október 15-én, a Korda Filmparkba látogattunk el, ahol a résztvevők megismerkedhettek a filmkészítés legfontosabb lépéseiről, díszletek között sétálhattak és készíthettek egy saját rövidfilmet is! 

A versenyen és gyereknapon készült képeket ezen a linken nézhetik meg. 

Általános iskola alsós kategória

I. Sajószentpéteri Kossuth Lajos Általános Iskola Hunyadi Mátyás Tagiskolája - A Kaleidoscope of Children's Favourites
II. Szegedi Orczy István Általános Iskola - A Train to Europe
III. Rumi Rajki István Általános Iskola - DigiKids

Általános iskola felsős kategória

I. Pétervásárai Tamási Áron Általános Iskola - The Greatest Aquarium
II. Dunakeszi Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola - Human in Space
III. Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola Belvárosi Általános Iskolája - Our Password: 21st Century Skills
IV. Pétervásárai Tamási Áron Általános Iskola - First Colony Design on Mars

Középiskola kategória

I. Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Vegyipari, Környezetvédelmi és Informatikai Szakgimnáziuma - What could have hAPPened
I. Szabó Lőrinc Gimnázium - E-tw-TRAIN

Ezúton is gratulálunk a csapatoknak!