Az eTwinning Program hazai történetének legfontosabb és egyben legsikeresebb programja a minden évben megrendezésre kerülő eTwinning Magyarország Verseny.
A versenyre idén is Budapesten került sor, 2023. október 12-én.
A versenyre 10 csapat, összesen 95 diák és 16 felkészítő tanár érkezett, mindannyian olyan projektek résztvevői, amelyek sikeresen pályáztak és el is nyerték idén a Nemzeti Minősített eTwinning Projekt címet. Az ország különböző részeiből érkezett csapatok izgalommal készültek fel arra, hogy személyesen is bemutassák projektjeiket.
Elsőként az Oktatási Hivatal köznevelési elnökhelyettese, Dr. Puszter Bernadett köszöntötte a megjelenteket, majd Merklné Kálvin Mária, a Pedagógiai-szakmai Szolgáltatások Koordinációs Főosztályának főosztályvezetője vette át a szót és vezette moderátorként a versenynapot.
A versenyen minden csapatnak 20 perc állt rendelkezésre projektje bemutatására. A bemutató a csapatok által kiválasztott formában történt. A versenyt az Oktatási Hivatal által delegált szakértők és az eTwinning Magyarországi Szolgáltató Pont tagjai értékelték, akik a helyszínen pontozták a csapatokat:
A megnyitót követően a csapatok léptek a pódiumra, változatos és kreatív módon mutatták be versenyprojektjeiket a tanáraik kíséretében. Volt olyan csapat, amely idén először vett részt a versenyen (Lilla Téri Általános Iskola, Debrecen) és voltak olyan iskolák, ahonnan több csapat is érkezett (Bárdos László Gimnázium, Tatabánya, Sajószentpéteri Kossuth Lajos Általános Iskola Hunyadi Mátyás Tagiskolája).
A projekt témák igazán változatosak voltak: tudományos játék, környezetvédelem, egészséges életmód, mentális és fizikai egészség, életkori kérdések, pénzügyi ismeretek, saját kultúra bemutatása, más kultúrák megismerése, idegen nyelvek tanítása játékos formában.
Mindegyik bemutató ötletes és kreatív volt, élvezetes mind a közönség, mind az előadók számára. Volt, akik maszkokkal és jelmezekkel készültek, mások játékokat mutattak be, több csapat készült interaktív bemutatóval, mely során a közönséget is bevonták a játékba, rendkívül színes és ötletes bemutatókat láthattunk.
A versenynap zárásaként a zsűri meghozta döntését, majd ismertette az eredményeket.
A versenyt követő napon, október 13-án a Fővárosi Állat-és Növénykertbe látogattunk el, ahol a vendégek a korcsoportjuknak megfelelő foglalkozásokon vehettek részt.
A versenyen és gyereknapon készült képeket ezen a linken nézhetik meg, továbbá a videófelvétel ide kattintva érhető el.
Helyezettek
Általános iskola kategória, 1. csoport
I. helyezett: Dunakeszi Kőrösi Csoma Sándor Iskola „Virtual Teens” csapata
Projekt címe: Teenagers' world
I. helyezett: Sajószentpéteri Kossuth Lajos Általános Iskola Hunyadi Mátyás Tagiskolája " Agymenők” csapata
Projekt címe: Etwins reflection
II. helyezett: Bárdos László Gimnázium, Tatabánya „Bárdos Bank Team” csapata
Projekt címe: Money Matters
III. helyezett: Buji II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola „Fittek és fiatalok” csapata
Projekt címe: Peaceful Teenagers With Healthy Bodies
Általános iskola kategória, 2. csoport
I. helyezett: Sajószentpéteri Kossuth Lajos Általános Iskola Hunyadi Mátyás Tagiskolája „Last Minute” csapata
Projekt címe: Quest in Egypt
I. helyezett: Lilla Téri Általános Iskola, Debrecen „The Very Clever Caterpillars” csapata
Projekt címe: From Games to Stories with Very Young Learners
II. helyezett: Pétervásárai Tamási Áron Általános Iskola „Bee the Change!” csapata
Projekt címe: Bee the Change! - The Importance of Biodiversity
Középiskola kategória
I. helyezett: BMSZC Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Technikum, Budapest „PGP” csapata
Projekt címe: Building the New Normal
II. helyezett: Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium, Gyomaendrőd „Digital Dream Team” csapata
Projekt címe: Learn Values Live Virtuous!
II. helyezett: Bárdos László Gimnázium, Tatabánya „Bárdos Health Educators” csapata
Projekt címe: Wellness Starts with Health Awareness
Ezúton is gratulálunk a csapatoknak és a felkészítő tanároknak a kiváló teljesítményhez!