Jelentkezzen az eTwinning Magyarország Versenyre!
Az eTwinning Magyarországi Szolgáltató Pont minden évben versenyt hirdet az eTwinning programban résztvevő magyar pedagógusok számára.
A verseny elsődleges célja, hogy megismerjük az óvodák és iskolák eTwinninges munkáját, valamint elismerésben részesítsük a pedagógusok és diákcsoportok eredményes együttműködését. A versenyre jelentkezés feltétele, hogy projektje elnyerje a Nemzeti Minősítést (Quality Label). A minősítéssel kapcsolatos cikkünket itt olvashatja.
Amennyiben az Önök eTwinninges projektje megfelel a minősítési feltételeknek, jelentkezzenek elsőként a minősítésre, majd a versenyre, hiszen a korábbi évek tapasztalata az, hogy mind a pedagógusoknak, mind a diákoknak felejthetetlen élményt jelentett a versenyen és a gyereknapon való részvétel.
Meddig adhatja be pályázatát nemzeti minősítésre?
A regisztráció során meg kell jelölni, hogy az iskola melyik kategóriában kíván nevezni. A jelentkezők számától és összetételétől függően a magyar NSO (Nemzeti Szolgáltató Pont) dönthet a kategóriák összevonása mellett.
*4. kategória: Amennyiben a nevezni kívánt projekt elnyert Erasmus + Stratégiai partnerségek (KA2) vagy Iskolai, Óvodai partnerségek támogatást, kérjük ebbe a kategóriába nevezzék be projektjüket. Olyan projektekkel pályázhatnak, amelyeket eTwinning keretek között is megvalósítottak, akár a pályázat lezárása után vagy azzal egy időben. Korosztálytól függetlenül jelentkezhetnek ebbe a kategóriába. Kérjük, jelöljék be az eTwinning felületen a Minősített eTwinning projekt címre jelentkezéskor, hogy KA1 vagy KA2-es kategóriában végrehajtott projektről van szó.
A verseny menete
Amennyiben tíznél több csapat jelentkezik a versenyre, előválogatót tartunk. Az előválogatóhoz a projektekhez kapcsolódó TestvérTér oldalakat nézzük át és az oda feltöltött, illetve a Nemzeti Minősített eTwinning projekt címre jelentkezéskor megadott projekt produktumok, elért eredmények és publikussá tett anyagok alapján pontozással dönt a zsűri arról, hogy mely csapatok vesznek részt versenynapon.
A versenyen minden csapatnak 20 perc áll rendelkezésre projektje bemutatására. A bemutató a csapatok által kiválasztott formában történhet. A felkészülésben a projektvezető pedagógus is részt vehet, de alapvetően a diákok mutatják be a projektet. Későbbiekben segítséget nyújtunk a csapatoknak az eredményes felkészüléshez és a prezentáció elkészítéséhez.
Értékelés
A versenyt szakértők és/vagy NSO tagok értékelik, akik a helyszínen pontozzák a csapatokat és szükség esetén további kérdéseket tesznek fel a diákoknak. A zsűritagok egyénileg pontoznak, a pontszámok végül összeadódnak. Az értékelés a Központi Szolgáltató Pont által kidolgozott szempontrendszer alapján történik, amely során figyelembe veszik:
- a pedagógia innovációt, kulcskompetenciák fejlesztését,
- a tantervi beágyazottságot,
- a partneriskolák közötti együttműködést
- digitális eszközhasználatot, Internetbiztonsági kérdések szem előtt tartását
- az eredményeket, a hatást és a projektek dokumentálását.
Nyeremények
Helyezéstől függetlenül minden résztvevő eTwinning ajándékcsomagot, a helyezettek pedig digitális eszközökre fordítható utalványokat kapnak, illetve minden résztvevőnek lehetőséget biztosítunk az eTwinning gyereknapon való részvételre.
Utazás
A versenyre érkező vidéki csapatok számára transzferbuszt biztosítunk a lakóhely/iskola és a verseny helyszíne között. Azok a csapatok, akik ezt a lehetőséget szeretnék igénybe venni, az online jelentkezésnél tudják majd jelezni felénk.
Szállás, ellátás
A verseny és a gyereknap idejére a csapatoknak ellátást biztosítunk. Azoknak a vidéki csapatoknak, akik maradnak a gyereknapon, szállást biztosítunk.
Gyereknap
A gyereknapon a versenyen szereplő minden csapat teljes létszámmal részt vehet. Ezen a napon szeretnénk megjutalmazni a diákokat eTwinninges munkájukért és olyan programot szervezünk számukra, amely kicsinek és nagyoknak egyaránt izgalmas. Korábbi helyszíneink között szerepel a Fővárosi Állatkert, Csodák Palotája, Magyar Zene Háza, Néprajzi Múzeum, Korda Filmpark. A gyereknapon külön programokat szervezünk az eTwinningező diákoknak korosztályok szerint, a csapatok teljes ellátásban részesülnek és a vidéki csapatok a gyereknapi helyszínről indulnak haza transzferrel. Az idei helyszínnel kapcsolatban a későbbiekben tájékoztatjuk a csapatokat.
Amennyiben kérdésük lenne, kérjük, hogy írjanak az etwinning@oh.gov.hu címre.