Az eTwinning Program koordinációjának működtetése érdekében minden tagállamban létrejöttek az un. nemzeti szolgáltató szervezetek (National Support Organisation - NSO). Az NSO-k elsődleges feladata a programban részt vevő pedagógusok tájékoztatása, különböző központi feladatok helyi (adott országra vonatkozó) megvalósítása, valamint a program nyújtotta lehetőségekkel kapcsolatos koordináció, és szakmai segítségnyújtás. Az eTwinning Magyarországi Szolgáltató Pontja 2016 óta az Oktatási Hivatal keretein belül, a Pedagógiai-szakmai Szolgáltatások Koordinációs Főosztály részeként látja el feladatait.
Az Európai Bizottság kezdeményezésére, 2005-ben indult az eTwinning Program, mely Európa, sőt mára már a világ egyik legnagyobb online pedagógusközössége lett és szervezi hálózatba Európában és Európán kívül is az innovatív pedagógusok sokaságát. Magyarország a kezdetektől tevékeny résztvevője az eTwinning Programnak, évről évre egyre több pedagógus csatlakozik hozzá, és egyre több projekt valósul meg a keretében. Az eTwinning Program segíti az iskolák, pedagógusok, diákok közötti nemzeti és nemzetközi kapcsolatok kialakítását, együttműködésüket pedig a digitális pedagógia eszközeivel támogatja.
Szolgáltató Pontként igyekszünk minden segítséget megadni a sikeres együttműködések kialakításához és a projektek megvalósításához. Az érdeklődő pedagógusok szakmai, technikai és gyakorlati kérdésekkel fordulhatnak hozzánk. A pedagógushálózat kiépítéséhez és fenntartásához elengedhetetlenek a személyes találkozások is. Ennek érdekében külföldi továbbképző és partnerkereső találkozók, akkreditált 30, illetve 50 órás hazai továbbképzések, és még számos egyéb lehetőség várja az innovatív pedagógia szerelmeseit. Rendezvényeinkről, szakmai tevékenységünkről folyamatosan tájékozódhat a honlapunkon, kérdés esetén pedig írhat azetwinning@oh.gov.hu címünkre. Ha rendszeresen szeretne értesítést kapni rendezvényeinkről, akkor iratkozzon fel havonta megjelenő hírlevelünkre.