eTwinning nagykövetek írták címmel új sorozatot indítottunk, melyben a magyarországi eTwinning nagykövetek írásait közöljük.
Feketéné Kovács Zsuzsa
"A 100 legnépszerűbb tanulást támogató eszköz 2022-ben: Top 100 Tools for Learning 2022" című szakmai anyagát adjuk közre.
Jane Hart - a világ egyik vezető tanulási trendekkel foglalkozó weboldalának, a Center for Learning & Performance Technologies (C4LPT) alapítója, a munkahelyi tanulás szakértője - 2007 óta, immár tizenhatodik éve állítja össze a híres Top Tools elnevezésű listáját az aktuális év legnépszerűbb tanulást támogató digitális eszközeiről. A lista alapja egy tanulással foglalkozó szakemberek körében végzett nemzetközi felmérés, amelyben arra kérik a szakembereket, hogy jelöljék meg az általuk legjobbnak tartott 10 digitális tanulási eszközt. A felmérés eredményeiből összeállított Top Tools listák érdekes információkkal szolgálnak, nemcsak a tanulási eszközök népszerűségével kapcsolatban, de a tanulási szokásokról is.
2007 és 2015 között a 100 legnépszerűbb tanulást segítő eszköz szerepelt a listán. A projekt 10. évfordulója alkalmából, 2016-ban Jane Hart a listát 200 eszközre bővítette. A mostanit megelőző, 2021-es listán az eszközök száma 300-ra emelkedett. A legfrissebb, 2022-es listán ismét csak 100 digitális eszköz szerepel. A 100-as listához való visszatérés egyik okaként Jane Hart azt jelölte meg, hogy az idei évben az oktatási szakemberektől kevesebb szavazat érkezett be. Másik fő okként pedig azt, hogy idén sokkal kevesebb eszközt jelöltek a szakemberek. Világossá vált, hogy míg a 2021-es a kísérletezés éve volt, mivel ebben az évben a lezárások, a távolléti oktatás és a távmunka miatt a digitális világba kényszerültek az emberek, így több idejük és lehetőségük volt új dolgokat kipróbálni, ami a digitális eszközök számának robbanásszerű növekedését hozta. A 2022-es év a konszolidáció évévé vált - amikor is az emberek visszatértek a megbízható régi kedvenceikhez, amelyek közül néhány 2021-ben lekerült a listáról, most pedig visszatért.
A Top Tools listákhoz a korábbi években három allista is tartozott, amelyek az eszközökhöz tartozó tanulási környezet beazonosítását szolgálták:
- Személyes Szakmai Fejlődést Segítő Eszközök (list for personal learning - PPL),
- Munkahelyi Tanulást Szolgáló Eszközök (list for workplace learning - WPL),
- Iskolai Oktatásra Használt Eszközök (list for education - EDU).
Mivel 2022-ben kevesebb eszköz került fel a Top Tools listájára, nem készültek allisták sem. Ehelyett a fő listán jelölve látható most ez az információ.
A listához minden évben egy elemzés is készül. A teljes angol nyelvű elemzés az alábbi linken olvasható:
Analysis 2022 >>
Az elemzésben szereplő információk alapján a 2022-es lista jellemzői:
- A YouTube 7 év óta továbbra is az első számú eszköz – a videók megtekintése az új dolgok tanulásának legnépszerűbb módja lett. Érdekes azonban, hogy a Vimeo videómegosztó weboldal, ahol a YouTube-hoz hasonlóan a felhasználók videókat tekinthetnek meg, tölthetnek fel és oszthatnak meg, idén 19 hellyel kúszott feljebb a lista 20. helyére. Úgy tűnik, hogy a vállalatok és az oktatási intézmények inkább ott tárolják videóikat. Ahogy az egyik közreműködő elmagyarázta, „a Vimeot könnyebb integrálni a legtöbb streaming tanulási platformba.”
- Az idei lista top 5 eszköze, ahogyan az elemzésben nevezik, a „befutó élboly”: a YouTube, a PowerPoint, a Google Search, a Microsoft Teams és a Zoom. Ez jól mutatja, hogy a szakemberek és a szervezetek manapság a tanulást már nem csupán oktatási, képzési tevékenységnek tekintik.
- A Microsoft Teams megőrizte a tavalyi 4. helyét és megelőzte a Zoom-ot (a tavalyi 2. helyről az 5-re került). Mellettük néhány másik videokonferencia-platform is szerepel a listán. A Google Meet 35 hellyel került hátrébb az előző évhez képest - az 51. helyre. A Flipgrid 15 hellyel esett vissza a listán - az 58. helyre. Néhány nagy név, például az Adobe Connect és a WebEx teljesen kiesett a listáról. Érdekes volt olvasni, hogy az egyik közreműködő valójában a Zoomot nem is az egyik legfontosabb eszközeként nevezte meg, hanem az élete szerves részének. Ahogy fogalmazott: „olyan lett, mint a víz, amit nem látok, mert úszom benne”.
- Fontos tényező, hogy a Microsoft Teams és más együttműködési platformok, mint például a Slack (11. hely), a SharePoint (34. hely) ma már többféle „tanulási” célra is használatosak a szervezetekben – vagyis nem csak az együttműködésen alapuló csapatmunkára, tudásmegosztásra, hanem informális és formális közösségi tanulásra is.
- A Google (3. hely) továbbra is a legnépszerűbb internetes keresőmotor – bár mellette a nálunk alig ismert DuckDuckGo (47 helyet ugorva előre a 35. helyre) népszerűsége jelentősen megnőtt. Valószínűleg ennek az az oka, ahogy egy hozzászóló fogalmazott, „megnyugtató, hogy nem hagy nyomot és nem követhető nyomon.”
- A közösségi oldalak közül a legnépszerűbb a LinkedIn (7. hely). A Twitter 5 helyet esett vissza, jelenleg a 13. helyen áll, ezzel 2000 óta először került ki a top 10-ből. A Facebook 5 helyet rontott (a 19. helyre lépett vissza). Az Instagram 7 helyet javítva a Facebook elé került (18. hely). A TikTok pedig 167 hellyel ugrott előre - a 94. helyre. Nyilvánvaló a kép- illetve a videómegosztásra összpontosító Instagram és TikTok növekvő népszerűsége.
Úgy tűnik, hogy a Twitter dicsősége leáldozóban van. Bár vannak, akik továbbra is kedvelik az ottani interakciókat, mások - több különböző ok miatt - eléggé kiábrándultak, sőt a szakértők között olyan is akad, aki törölte a Twitter profilját.
- Mivel idén kevesebb számú eszköz szerepel a listán, tisztábban láthatjuk a különböző eszközkategóriák népszerűségét is. Az élő interaktivítást biztosító eszközök közül a tavalyihoz képest néhány helyet előrelépve a Kahoot (16. hely) és a Mentimeter (17. hely) vezet. Míg a legnépszerűbb online táblák továbbra is a Miro (24. hely) és a Mural (50. hely). Az online kurzus platformok közül pedig a LinkedIn Learning (31. hely) végzett a legjobb helyen.
- Idén a Spotify a 26. helyen, a tavalyinál 7 hellyel előbbre és a Netflix az 53. helyen, a tavalyinál 48 hellyel feljebb kerülve - előkelő helyet foglalnak el a listán. Ez azt is bizonyítja, hogy a tanulás eszközei nem kizárólag az elsősorban oktatási vagy képzési célokra használt eszközök lehetnek.
- Az idei 2022-es Top 100-as listán nem szerepelnek új eszközök, ami nagyon szokatlan. A korábbi években mindig akadt egy-kettő új a top 100-ban, de ez az év kivételt képez.
- Idén néhány nagy név is eltűnt a listáról. Az Adobe Connect és a WebEx mellett a Skype, a Yammer, a Google Jamboard, a Mindmeister és a Blogger sem szerepel a Top 100-ban. Ezek közül van olyan, ami megszűnt. Nagy részükkel azonban nem ez a helyzet. Így érdekes lesz látni, hogy 2023-ban újra megjelennek-e. Valójában, elég bizonytalan időket élünk, így a2023-as év jelzést adhat majd arra vonatkozóan, hogy milyen lesz a jövő: melyek azok az eszközök, amelyek életben maradnak, megerősödnek és tovább fejlődnek, és melyek azok, amelyek végleg eltűnnek.
Cikk az előző évi felmérésről, „A 300 legnépszerűbb tanulást támogató eszköz: Top Tools for learning 2021” címmel
itt olvasható.
Magyarországon a
Digitális Témahét indított egy felmérést, hogy kiderüljön, melyek a legnépszerűbb oktatási alkalmazások a digitális eszközöket használó pedagógusok körében. Az eredményről készült elemzés
itt olvasható.