Az eTwinning nagykövetek írták sorozatunkban Tóth Éva:
"Innováció, motiváció, inspiráció = eTwinning – egy 30 órás képzés tanulságai" című beszámolóját adjuk közre.
Nagy örömünkre - több évi online képzést követően - az eTwinning Magyarországi Szolgáltató Pont szervezésében 2023 júliusában jelenléti formában került sor a 30 órás, akkreditált Nemzetközi együttműködések megvalósítása és a digitális kompetencia fejlesztése az eTwinning program keretében című pedagógus továbbképzésre.
A 2x15 fős résztvevői csapat a Szolgáltató Pont munkatársaival és a trénerekkel együtt 4 szuper szakmai napon vehetett részt, mely esemény helyszíne a Varga Tanya Hotel, Konferencia és Szabadidő Központ (Kerekegyháza) volt. A képzést magyarországi eTwinning nagykövetek tartották: Kiss Mónika, Skultéty Zoltánné, Tóth Éva, Wölferné Bugovics Magdolna.
A tavalyi évben tartalmilag is megújult továbbképzés célja, hogy a résztvevők megismerjék az eTwinning nemzetközi programot és annak pedagógiai, módszertani és technológiai alkalmazási lehetőségeit az oktatási intézményekben. Célkitűzésünk továbbá, hogy a pedagógus kollégák elsajátítsák az ESEP eTwinning nemzetközi portáljának használatát, megismerjék a projektek megvalósításához használható, digitális kompetenciát fejlesztő web 2.0 szolgáltatásokat, és azok alkalmazási lehetőségeit. Váljanak képessé saját projektötlet kidolgozására, a megvalósítás előkészítésére, a megvalósításhoz szükséges IKT eszközök kiválogatására a saját intézmény helyi adottságainak megfelelően.
A képzésen részletesen bemutattuk az eTwinning nemzetközi program további lehetőségeit, annak szervezeti felépítését és portáljainak használatát. A résztvevők gyakorlati munka során ismerkedtek meg a különböző projektmódszerekkel és a digitális kompetencia fejlesztésének lehetőségeivel. Megtanulták a tevékenységhez kiválasztani és hozzárendelni a megfelelő módszereket és eszközöket. A jelenlévők projektcsapatokat alkottak és a helyszínen kidolgozták projekt ötleteiket, melyeket a képzés záró napján be is mutattak. Rendkívül érdekes, inspiráló projektötletek születtek, őszintén bízunk benne és minden segítséget megadunk ahhoz, hogy ezeket a projekteket hamarosan az ESEP eTwinning felületén is elindíthassák a résztvevők.
A képzésen túl sok szabadidős tevékenységet is kínáltunk: kvízjátékon, Actionbound játékon, irodalmi élményfoglalkozáson és pusztaolimpián vehettek részt a pedagógusok.
Köszönjük mindenkinek az aktív támogató részvételt és az élményteli közös munkát!
Azok, akik a 30 órás képzést sikeresen teljesítették, a jövőben jelentkezhetnek az 50 órás akkreditált pedagógus továbbképzésre.
Ha Olvasóink közül még valaki bizonytalan, hogy a képzés az ő vagy az intézménye számára hasznos lehet-e, a legsűrűbben felmerülő kérdéseket tettük fel a szakmai tartalommal alaposan megtöltött hét után a résztvevőknek, melyre adott válaszaikat itt olvashatják:
„A Pedagógus Expon találkoztam a programmal, kaptam prospektusokat, de azt gondoltam óvodapedagógusként, hogy ez inkább az iskolásoknak való. Egy volt iskolatársan hívott meg erre a képzésre.” Szondáné Török Zsuzsa
„A nyári iskolába a szakmai feltöltődés, és az új együttműködési lehetőségek feltérképezése céljából érkeztem. Az eTwinning Magyarországi Szolgáltató Pont hírleveléből értesültem.” Derekasné Orosz Andrea
„A mi Óvodánkban a tevékenységközpontú program alapján dolgozunk, sok továbbképzésen vettünk részt a projekt módszerrel kapcsolatban, csináljuk, de mindenki a saját csoportjában, nagyon tetszik az ötlet, hogy ezt ki lehet bővíteni, az egész óvodára, partner óvodákat lehet keresni, kicsit nagyobban gondolkodni, ehhez sok segítséget kaptam.” Szondáné Török Zsuzsa
„Elsősorban az emberi kapcsolatokat, másodsorban az IKT eszközöket. :)„ Oláh Alexandra
„Rengeteg olyan digitális megoldást, amit eddig nem ismertem és nagyban megkönnyíti a munkámat a jövőben.” Kócsákné Nagy Krisztina
„Meggyőződhettem arról, hogy innovatív, inspiráló pedagógus közösség az eTwinning hazai pedagógus közössége. Új projektötleteket viszek magammal a képzésről, amit kollégáimnak is be szeretnék mutatni. Konkrét projekt együttműködést is viszek haza, amit a 2023/2024-es tanévben szeretnék mevalósítani.” Derekasné Orosz Andrea
„Digitális hátizsákomban egy új, rengeteg modern, hasznos, látványos digitális eszközzel, alkalmazással megtámogatott projekttervet viszek haza.” Villányi-Borsics Eszter
„A képzést minden korosztályt tanító kollégának ajánlanám, függetlenül attól, hogy milyen tantárgyat tanít. A képzésen bemutatott e-twinning projektek közt is volt mindenféle korosztályt érintő projekt. Mivel a projektalapú oktatás egyik fontos eleme a tantárgyköziség, ezért gondolom, hogy bármilyen tantárgyat tanító kolléga belefoghat egy projektbe. Az én projekttervem például elsősorban osztályfőnöki órára készült, de rengeteg tantárgyat érint, pl. magyar irodalom és nyelvtan, történelem, matematika, angol, IT, IKT-Projektmunka, többek között.” Villányi-Borsics Eszter
„Bárkinek, mert szerintem minden korosztály számára és minden tantárgy keretében alkalmazhatóak az itt megszerzett ismeretek.” Kócsákné Nagy Krisztina
„A képzés során azt tapasztaltam, hogy minden korosztályt és tantárgyat tanító pedagógusnak szuper lehetőség ez a képzés.” Bali Mónika
„A symbaloo felület használata, melyen rendszerezhetem a saját tanítási óráimhoz használt eszközeimet.” Puporkáné Bereczki Edit Katalin
„Valószínűleg meghirdetem az eTwinning felületen a nyári iskolában megalkotott projektemet.” Oláh Alexandra
„Csapatépítő játékként a pusztaolimpia feladatait fogom beemelni a tanulócsoportommal. A kocsmakvízt a nevelőtestületi csapatépítő alkalom során tervezem megszervezni. Actionbound feladatot szeretnék összeállítani a 2023. évi Code Week-re az érdeklődő tanulóimmal.” Derekasné Orosz Andrea