eTwinning nagyköveti szakmai találkozó az iskolai jóllét jegyében
Az eTwinning Központi Támogatási Szolgálata (CSS) 2024. április 18-20-a között a nagykövetek számára szakmai találkozót szervezett Athénban, melyen Kiss Mónika Mária eTwinning nagykövet vett részt Magyarországról. Az alábbiakban Mónika beszámolóját adjuk közre.  

A szakmai találkozó témája izgalmasnak és aktuálisnak ígérkezett, hiszen az iskolai jóllét fogalmát, megteremtését állították központba. Vajon hogyan tehetünk azért, hogy iskolai közösségünk összetartozását erősítsük? Miként tehetünk a cél érdekében mi, aktívan eTwinningező pedagógusok? 

A konferencia nyitónapján elsősorban plenáris előadásokat hallhattunk. A negyvenkét országból érkező résztvevőket az Európai Bizottság képviselője, Amy Burnett, Panagiotis Passas, a görög Oktatási, Vállásügyi és Sportért felelős Minisztérium európai- és nemzetközi ügyekért felelősáltalános igazgatója valamint a CSO és a görög NSO képviselői köszöntötték.

A felszólalók között tartott előadást Electra Bada, kulturális antropológus, Stavroula Bargiota, pszichiáter, akik lényegre törő bevezetést nyújtottak a téma további vizsgálatához.

Az előadók vizsgálták az iskolai jóllét összetevőit. Kitértek rá, hogy a Covid-járvány kutatások szerint negatív hatású volt a kamaszok lelki egészségére, akik a korábbi generációkhoz viszonyítva rosszabb állapotban vannak. Kiemelték azokat az indikátorokat, amelyekre fontos odafigyelnünk, hogy egy gyermek jól érezze magát a környezetében. Természetesen lényeges szerepe van annak, hogy biztonságban érezze magát, egészséges legyen. Szüksége van nevelésre, olyan kihívásokra, amelyek során jó teljesítményt nyújthat. Fontos, hogy megtapasztalja, mi a felelősség, a befogadás és a tisztelet.    

A második napon műhelymunkákon vehettünk részt. Megpróbáltam olyan ötleteket keresni, amelyeket majd pedagógiai ötlettáramban is jól hasznosíthatok. Az első műhelymunkát egy albán iskola igazgatónője tartotta. Számomra az volt a legérdekesebb rész, amikor kapcsolatba léphettünk kollégáinkkal, akikkel a közösségépítésről gondolkodhattunk csoportmunkában. Minden csapat kapott egy kulcsszót, melyet meg kellett vizuálisan jelenítenie. A mi szavunk a „give” volt. Úgy döntöttünk, kibővítjük a jelentését további, a témában fontos kifejezésekkel, melyek kezdőbetűi megtalálhatóak az eredeti szóban. A műhelymunkák folyamán elgondolkodtunk az ideális iskola felépítéséről. Az eTwinningnek és projektmunkának mindenképpen fontos szerepe van benne.

Azt gondolom, alátámasztja ezen gondolatot, az a számomra meghatározó beszélgetés, melyet a háborúval sújtott ukrán területről érkező kollégákkal folytathattam. Elmondták, hogy a diákjaiknak az európai társakkal való együttműködés lehetősége, az eTwinning projektek megvalósítása kapaszkodót jelent egy szebb világba, segítség, hogy jobban érezzék magukat.

Az athéni útról sok élménnyel, ötlettel tértem haza. 
Köszönöm a lehetőséget, eTwinning Hungary
                                                                                                                                 0