eTwinning: Oktatás, alkotás, innováció kiadvány
Az eTwinning éves témája 2023-ban az „Oktatás és innováció ‒ az eTwinning kreatív alkalmazása” volt.

Az innováció fogalmának meghatározása összetett feladat, hiszen a különböző kontextusokban élő, más-más nézőpontokkal rendelkező emberek számára eltérő jelentéssel bírhat. Lényegében egy olyan gondolkodásmódként tekinthetünk rá, amelynek fő jellemzője a pozitív változások elérését célzó nyitottság az új ötletek és elképzelések, a különböző megközelítési módokkal való kísérletezés, illetve a kockázatvállalás iránt. Az eTwinning kiadvány 2023. évi kiadásának célja, hogy e téma számos aspektusának körüljárásával, illetve több eTwinning Iskola címmel kitüntetett iskolában dolgozó pedagógus munkájának bemutatásával inspirációt és támogatást nyújtson az iskoláknak és a pedagógusoknak.

Az első fejezet a kiadvány kontextusáról nyújt áttekintést, és arra ösztönzi az olvasókat, hogy fedezzék fel, milyen hatásokat gyakorol az eTwinning az oktatásra és az innovációra. Ezzel egyúttal inspirációt is nyújt a pedagógusoknak ahhoz, hogy kreatívan alkalmazzák az eTwinning módszereket.

A második fejezet az oktatás és az innováció fogalmainak értelmezésével foglalkozik, illetve az oktatási innováció szempontjából releváns európai uniós politikákat, intézkedéseket és kezdeményezéseket mutat be.

A harmadik fejezet tíz esettanulmányt ismertet, amelyekből az eTwinning Iskola címet elnyert intézményekben dolgozó pedagógusok munkáját ismerhetjük meg.

A 10, különböző országokban dolgozó eTwinning pedagógus a következőkkel kapcsolatban osztja meg gondolatait és tapasztalatait:

  • hogyan értelmezik ők az innováció fogalmát, és hogyan mutatkozik meg az innováció mindennapi tanári munkájukban;
  • véleményük szerint milyen témákat és területeket érint a tanítási-tanulási folyamatokban megvalósított oktatási innováció;
  • milyen módon fonódik össze az innováció az eTwinning Iskolák szellemiségével;
  • milyen nehézségekkel kell a pedagógusoknak, a diákoknak és az iskoláknak szembenéznie az innovatív gyakorlatok bevezetésének következtében;
  • hogyan küzdik le ezeket a nehézségeket, vagy hogyan alakítják át lehetőségekké;
  • milyen hatásokkal jár az oktatási innováció megvalósítása;
  • és hogyan segítették elő az eTwinning projektek az oktatási innováció kiterjesztését.


Ajánljuk szíves figyelmükbe az „eTwinning: oktatás, alkotás, innováció” című új eTwinning kiadványt!


Forrás: school-education.ec.europa.eu