eTwinning20! - Ünnepeljünk együtt az eTwinning nagykövetekkel: Benedek Judit
Benedek Judit – tanár, az eTwinning program Közép-magyarországi régió nagykövete a Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnáziumban tanít angolt. A digitális eszközökkel segített oktatás, a projektpedagógia és az eTwinning fokozatosan ragadta magával. E három terület kombinációja tökéletes lehetőséget biztosít arra, hogy a gyerekek kapcsolatokat építsenek, tanuljanak és olyan készségeket sajátítsanak el, melyeknek az iskola falain kívül is hasznát veszik. Diákjaival az eTwinninges projektek mellett rendszeres résztvevői a Digitális Témahétnek is.  

„A digitális eszközök használata könnyen elsajátítható, ha nyitott az ember rá és a rutinszerű használathoz vezető úton szívesen segítek.
Az élethosszig tartó tanulás elkötelezett híveként folyamatosan keresem azokat a lehetőségeket, amik segítenek egyre jobb és jobb tanárrá válnom. A mesterséges intelligencia egy olyan terület, ami segíti mind a tanári munkát mind pedig a projektek tervezését és megvalósítását. A felfedező utat már elkezdtem, gyakorlati tapasztalataimat szívesen megosztom azokkal, akiket ez szintén érdekel.”

Az eTwinning és én

azaz hogyan lett belőlem nagykövet

2019 tavaszán ismertem meg Tóth Éva nagykövetet – akivel közösen vettünk részt egy 3 napos továbbképzésen, Brüsszelben. Korábban megfogalmazódott már bennem, hogy ki kellene lépni az osztályteremből, kellene valami más, valami nemzetközi projekt munka, de nem tudtam mit és hogyan kezdjek el. Évi azt mondta, az eTwinning tökéletes lenne. Aztán nyár végén (még mindig 2019-ben) beavatott a részletekbe és a segítségével felkerültem az eTwinninges hírlevél listára, valamint a 30 órás képzésről (30 órás, akkreditált „Nemzetközi együttműködések megvalósítása és a digitális kompetencia fejlesztése az eTwinning program keretében”) is kaptam tájékoztatást, majd lehetőséget, hogy részt vegyek rajta.

A képzés során meg tudtam írni egy olyan projekttervet, szintén Évi segítségével, amivel sikeresen tudtam pályázni egy bécsi eTwinning szemináriumra, ahol olasz partnerekkel indítottunk el egy projektet. A korábbi, még itthon kitalált projektemhez végül a Twinspace-en találtam partnereket, akik szintén tapasztaltabbak voltak, mint én. Rengeteget tanultam mindkét projektből, miközben Évi végig mellettem volt, bármit bármikor kérdeztem, mindig kaptam választ.

A 30 órás képzés után nem sokkal indult egy 50 órás képzés (Digitális eszközökkel támogatott projekt alapú tanulás – az Intel® Teach Essentials program), amin szintén részt tudtam venni. Itt még jobban elmélyültünk abban, hogy mi is az a projekt, hogyan épül fel. Azóta is az ott megszerzett tudást használom és mára rutinos ’projektező’ vagyok nem csak az eTwinning berkein belül, hanem a Digitális Témahéten is.

A lendületet a Covid megtörte sajnos, egyik projektem partnerei teljesen eltűntek, az olasz kolleganővel viszont végigcsináltuk a projektet, de közel sem annyira hatékonyan, mint személyes jelenléttel lehetett volna. Azóta még kétszer dolgoztunk együtt, az egyik projektünk Európai Minősítést is kapott. Azóta minden évben volt/van legalább egy projektem, ezek közül a legutóbbi a hazai és az európai minősítést is megkapta.

Az örömöm határtalan volt, mikor 2022-ben felkértek nagykövetnek. A nagyköveti munkámban is sokat segített Tóth Éva és a többi nagykövet-társam is és azt hiszem mind a projekt tevékenységem, mind a nagyköveti munkám is jelentős fejlődésen ment keresztül. Nagy örömmel tölt el, mikor megkeresnek kollégák és a segítségemet kérik.

Az eTwinning számomra egy új élet kezdete és bizonyíték arra, hogy jó úton vagyok. Bebizonyította, hogy vannak mások (országon belül és kívül) is, akik úgy gondolkoznak, mint én, hisznek a projektpedagógia hatékonyságában és meg akarják mutatni a diákoknak a tantermen kívüli világot.

Benedek Judit

E-mail címe: benedek.judit@oh.gov.hu

eTwinning nagyköveteink >>

#eTwinning20