Az eTwinning Magyarországi Szolgáltató Pontja 2023. március 21-én – A European School Education Platform (ESEP) címmel webináriumot tartott, melyre több mint 180-an jelentkeztek. A webináriumot Skultéty Zoltánné eTwinning nagykövet és Bagi Andrea, a Magyarországi eTwinning Szolgáltató Pont koordinátora tartották.
A webinárium elején bemutatták az eTwinning programot, szó esett az eTwinning történetéről, hogyan változott 2005-ös indulása óta, az új online felületekről, a kapcsolatépítés előnyeiről, illetve a szakmai fejlődés lehetőségeiről. A program fő irányvonala is bemutatásra került: előremutató, élményközpontú és innovatív tevékenységek létrehozása, a digitális pedagógia eszközeinek használatával és széleskörű együttműködés keretében.
Az előadók bemutatták az ESEP platform különböző felületeit, a honlapról letölthető útmutatókat, az ESEP kurzuskínálatát, illetve a további szakmai fejlődéshez kapcsolódó, az ESEP-ről elérhető anyagokat.
A webinárium második felében az oldal kezelése kerül bemutatásra; a legalapvetőbb funkcióktól kezdve a projektindítás további lépésein át a Testvértér és a csoportok használatáig.
A visszajelzések alapján a résztvevők nagy többsége kiválóra értékelte a webinárium szakmai tartalmát és az előadók szakmai felkészültségét.
Az előadók engedélyével megosztjuk az előadások bemutató anyagait további szíves felhasználásra:
Bagi Andrea: Az Európai Oktatási Platform (European School Education Platform) ESEP bemutatása >>
Skultéty Katalin: European School Education Platform bemutatása >>
A webináriumról készült felvételt a Youtube csatornánkon érhetik el, vagy az alábbi linken:
eTwinning webinárium – A European School Education Platform használata>>
Sikeres együttműködést és eredményes munkát kívánunk minden kedves pedagógusnak!