Az eTwinning Magyarországi Szolgáltató Pontja 2023. április 12-én – Online eszközök a tanulók együttműködéséhez címmel webináriumot tartott, melyre több mint 110-en jelentkeztek. A webináriumot Fükő Judit és Hegedüs Beáta eTwinning nagykövetek tartották.
A webinárium elején az együttműködésen alapuló tanulási formák jelentőségéről kaphattak információt az érdeklődők. A nagykövetek bemutatták a kollaboráció lehetőségeit az eTwinningen belül, hiszen az eTwinning idei témája: Innováció és Oktatás – Kreatívan az eTwinning-el.
Szó esett a megváltozott tanítási helyzetről: a lineáris, illetve tekintélyelvű tanítással nehezen leköthető gyerekek is nagy örömmel kezdenek bele olyan feladatokba, melyben a kreatív és kritikus gondolkodás nagy teret kap.
A megváltozott tanulási attitűd végett jobban szeretik, ha kollaboratív módszerekkel jutnak információhoz. Az együttműködés, a valós szituációk iskolába történő bevitele elősegíti a kritikus gondolkodást.
Említésre került a WEB 2.0-es környezet: Azon digitális folyamatok, melyeket a diákok előszeretettel használnak iskolán kívül, például a megosztás, az online közösségek, a tananyag átadásába beépítve még szimpatikusabbá tehetik az oktatást.
Több hasznos alkalmazás, weboldal került bemutatásra:
Tricider: Egy olyan online felület, melyen a diákok regisztráció nélkül használhatnak, egymás ötleteit kiegészíthetik, illetve szavazásokat hozhatnak létre. Remek lehetőséget nyújt a kritikai gondolkodás elősegítéséhez, ahol érveket, ellenérveket gyűjthetnek a tanulók, melyek ellenőrzését a pedagógus több alternatív módszerrel is megteheti.
Open AI Chatgpt: Egy olyan nyelvi modell, amely algoritmusok segítségével képes szöveges adatfeldolgozásra, és generálásra. Nyelvi gyakorlatok mellett kreatív feladatok elvégzéséhez is hasznos, mind a diákoknak, mind pedagógusnak egyaránt. Az adatbázisa folyamatosan frissül, a legegyszerűbb feladatoktól (pl. egy mese megírása) a legbonyolultabbakig (pl. számítási feladatok, gazdasági tematikák) lehet a felületen kérdezni, ezzel is elősegítve a helyes kérdésfeltevést és a kritikai gondolkodást.
Learningsnacks: Német nyelvű felület, melyen bemutatókat lehet készíteni. A bemutató közben kérdéseket, magyarázatokat lehet beépíteni, de játékos vetélkedőket is létrehozhatnak vele az oktatók diákjaik számára.
Playpos.it: A felülettel oktató anyagokat lehet létrehozni, vagy már létező videókból összeállítani. A videókba az oktatók be tudnak ágyazni pontokat, melyben reflektáló kérdéseket tudnak feltenni diákjaiknak.
Trello: Olyan digitális munkatér, ahol projekteket lehet létrehozni, illetve kollektíven ellenőrizni. Listákat tudunk készíteni, melyekben címkékkel tudunk kategorizálni, tagokat hozzáadni, elősegítve a közös munkát, a feladatok aktuális állását ellenőrizni.
A webináriumról készült felvételt a Youtube csatornánkon érhetik el, vagy az alábbi linken:
eTwinning webinárium – Online eszközök a tanulók együttműködéséhez >>
A webináriumhoz készült prezentációkat az alábbi linkeken tekinthetik meg:
Hegedüs Beáta – webináriumi prezentáció >>
Fükő Judit – webináriumi prezentáció >>
Sikeres együttműködést és eredményes munkát kívánunk minden kedves pedagógusnak!